A tizennégy éves Avalon pompásan érezte magát a bőrében, egészen addig, amíg új iskolába nem került. Arra persze számított, hogy egy kis időbe telik, amíg beilleszkedik, de arra nem, hogy valaki a világhálón valóságos háborúba kezd ellene, és nagyon sokan felülnek a becsületébe gázoló szavaknak. Lehet-e félvállról venni a nyilvánvaló hazugságokat? Segíthetnek-e a szülők vagy csak még kínosabb helyzetbe kerül, ha beavatja őket? Avalon csak egy-két új barátra támaszkodhat, miközben az ismeretlen rágalmazó újabb és újabb támadásokat indít a neten…
De miért? Kinek ártott? Mit követett el?

Saját vélemény: Megfogalmazhatatlanul, leírhatatlanul, kimondhatatlanul felhúzott a könyv bizonyos részeknél.
De kezdeném az elején.
Régóta szerettem volna elolvasni a könyvet, talán március-április óta, és október végére sikerült megkaparintanom. Rögtön neki is estem, és azt hiszem, kijelenthetem – megérte ennyit várni rá, csodálatos könyv! Sőt, mi több, ez az első olyan könyv, amin elsírtam magam olvasás közben, annyira átéreztem mindent, ami Avalonnal, a főszereplővel történt, annyira a mai generációról szól. Avalon új iskolába kerül, ahol valaki rögtön blogot nyit róla, és minden qrvának elhordja, akinek volt 3 abortusza, és van 1 gyereke. Minden mocskos, undorító, szánalmas kitaláció. Dragongirl a lavina elindítója, Avalon mellett pedig csak 4 barátja van – a melegnek híresztelt Marshall, a molett Tamara, és az alkoholista anyával rendelkező Sooky. Lúzerek. Később kiderül, hogy Marshall nem meleg, és szerelmes Avalonba, amiről a lány nem tud… És nem is tudja meg időben. A rosszakaró névtelenek annyira ellepik az internetet, hogy nem elégszenek meg Avalon mentális bántásával – átszállnak Marshallra is, akit már fizikailag is bántalmaznak – s ez a végső tragédia felé sodorja őt.
Fáj belegondolni, hogy igenis, ilyen társadalomban élünk, ahol teljes mértékben ugyanezek történnek – az ellenséged a barátaid között kell keresned. A sok élettelen patkány mind az interneten, mind a valóságban bántják azt, aki kicsit is más – máshogy öltözködik, más a bőrszíne, a hajszíne, vagy csak kicsit más árnyalatú a körme, mint te szeretnéd. Az emberek másokkal törődnek, holott a saját telkükön kéne sepregetniük. Tökéletesen leírja a regény azt, amiben ma élünk. Pár negatív kritika elfajulhat olyannyira, hogy valaki önszántából vessen véget az életének…Imádtam a könyvet, tele volt fordulattal – viszont nemegyszer vágtam volna hozzá a falhoz, mikor felidegesített. Az értelmetlen halál, a gyáva névtelen férgek, és Dragongirl személye…
Mindent összevetve – a kirekesztettségről szól, és akinek van egy csöppnyi agya, elgondolkozik a könyv mondanivalóján – a szavaknak súlya van! Eddig sem volt nagy szokásom másokat bántani, de ezután végképp elment tőle a kedvem.
Most, hogy elolvastam a könyvet, hatszor meggondolom, mielőtt azt mondom, hogy engem bántanak, mert három-négynaponta lerondáz egy osztálytársam. Hálás vagyok, hogy én „csak ennyit” kapok tőle, és nem indít ellenem kampányt az interneten, nem talál ki rólam mocskos hazugságokat….
Negatív hangvételű regény, nem sok poénnal, inkább olyanoknak ajánlanám, akik olyan közösségben élnek, ahol divat kiközösíteni valakit, vagy épp őt közösítik ki.
A legszomorúbb a könyvben az, hogy ilyen a valóságban is történik - és a valóságban is magukba fojtják, eltitkolják, nem mernek beszélni róla.

Én egy Egri Csillagok helyett biztos beválasztanám kötelező olvasmánynak!!!

…nem akartam beszélni, hiszen a szavak pusztítanak, de a csönd még halálosabb volt.