Bexi, akinek mostanra megjelent, és zajos sikert aratott a második nagylemeze, az Offline, továbbra is sikeres énekesnő, Nagy Márkot viszont teljesen elfelejtették, mert végül nem ő nyerte a tehetségkutató műsort. Körte mindent megtesz, hogy ismét sikeressé tegye Márkot, de ez nem egyszerű, nagyon mélyről kell felhozni a srácot. És hát ott vannak neki Aszádék is, még mindig a garázsában. Ezért aztán Körte megragadja a romlott majonéz miatt adódó lehetőséget, és belegyezik abba, hogy menedzseltjeivel Londonba repüljön egy utazási műsor forgatására.

Nem tudom, mit vártam ettől a könyvtől, borzalmas volt, bocs, Laurafanok. Az első 100 oldalon úgy éreztem, hogy a semmiről olvasok, untam, oldalanként-féloldalanként ásítottam, sőt, volt, hogy 2 oldal után inkább becsuktam és leraktam, mert annyira lefárasztott, és az agyamra ment. 
Gerinek egyáltalán mi szerepe volt a könyvben? Semmi. Oké, a végén egy kicsi, de az sem olyan, hogy felkeltse az érdeklődésem, hogy foggal-körömmel akarjak harcolni a következő részért, mert annyira érdekel a folytatás. Ez van, jó, végre vége alapon fejeztem be. De minden oldal egy szenvedés volt. Komolyan, még a fizika órákon is nagyobb érdeklődést mutattam, mint a könyv olvasása közben.
Aztán ott van Sleisz Antal, aki szintén megőrjített. Megértem, ahogy szerintem mindenki, de undorító.
Bekiről már ne is beszéljünk... Gerit szeretem, de talán mégsem, és inkább Márkot, sajnáltatom magam, stb. Egyedüli szereplő Nagy Márk, akit - az első részhez képest - megtudtam szeretni, és az idegesítő "énközpontúsága" átváltott a "márk, baszki, ez beteges:DD" reakcióvá. Mondjuk lehet, hogy csak azért, mert ennyire levittem az elvárást a könyv további oldalaival szemben.

Laura kezd lemerülni - Szent Johanna Gimi, hatalmas siker, Bábel, Akkor szakítsunk, és az újabb nagy visszhanggal rendelkező könyve, a Késtél. De már annak a folytatása, a Hullócsillag sem kavart akkora port maga körül. A "poénjai" egyre erőltetebbek, a karakterek egyre eltúlzottabbak, idegesítőbbek, valóságtalanok, életképtelenek. Például ez a "Puding pudingot eszik" poén is, annyira... gyerekes, nyögve-nyelős Laurához képest, hogy rögtön az osztályomra asszociáltam, akik ehhez hasonló dolgokat találnak viccesnek.

Márk ment előttem, átsétált a fémdetektoron, én viszont fennakadtam rajta, mert csipogni kezdett a szerkezet. A francba. Félreállítottak, és egy biztonsági nő megmotozott (kifejezetten alaposan), miközben Márk vigyorogva nézte a folyamatot.
– Segíthetek? – kérdezte frappánsan, mire a nő és én is odafordultunk, megajándékozva egy „csak szeretnéd”- pillantással.