Lucy nem éppen arról álmodott, hogy új iskolában kezdje az utolsó évet. Arról pedig pláne nem, hogy a gimi rosszfiúja, Jude Ryder leribancozza az első napon. De csak a céljára összpontosít. Balerina szeretne lenni, s nem hagyja, hogy bármi az útjába álljon ennek megvalósításakor. Egészen addig, amíg újra Jude-ba nem botlik.
Jude-nak priusza van – igazi priusza – ami hosszabb, mint egy végzős záró dolgozat, és hangulatingadozása, ami kellemes társaságból hirtelen veszélyessé változtatja. A nevét isten tudja, hány lány sóhajtotta, kiabálta és átkozta. Olyan, mint egy halálos betegség, amit arra teremtettek, hogy tönkretegye a Lucy-féle lányok életét. És ezt el is mondja neki. De míg a pletykák féktelenül terjednek, és jó hírnevek tipródnak a sárba, Lucy nem figyel Jude figyelmeztető szavára. Tragédia készülődik?

Ez a könyv egy borzalom. Ürülék. Végtermék. Selejt. Jó, persze nem ilyen borzasztó, de rubin pöttyösnek tényleg hihetetlenül gyenge. Nincs eléggé kidolgozva, átgondolva, és a könyv elejétől a végéig ugyanaz történik. Luce összejön a rossz fiúval, szakít vele, összejön a még rosszabbal, és kettejük között ingázik végig. Csak nagyon béna mellékszálak voltak, maximum öt oldal erejéig, és ahhoz képest, hogy a fülszövegben elég kiemelt szerepet kap az, hogy Lucy csak a táncnak él, és balerina szeretne lenni, a könyv ebből semmit nem ad át! Talán fél oldalnyi elmélkedés van arról, hogy a tánc neki mekkora segítség, meg van egy jelenet, mikor épp edz, és Jared meglepi. Ne mááár! Akkor nem azt kell a fülszövegbe írni, hogy a tánc az élete, hanem hogy kikapcsolódásként, hobbiból szeret néha - szökőévente egyszer - eljárni táncolni. Egy beszűkült látókörű lányt vártam, aki elszántan, komolyan balettozik, és a fiú, akit minden lány megkap, aki csak akar, nem tud a közelébe férkőzni. Ehhez képest kaptam egy ribancot. A háttérben voltak különböző szálak, ilyen volt például az is, hogy önkénteskedik egy menhelyen, de ennek is csak egy fejezetet szánt a szerző. Ahogy az a fejezet lezárult, egy szót se többet róla. A végefelé fény derül egy titokra, engem az is zavart, hogy elég gyorsan lezavarta ezt a dolgot. Kiderült, jól van, egy oldal erejéig mindenki nagyon szenved, aztán minden megy tovább, mint régen.

– Megtaláltam a fülbevalódat – húzta elő az ezüstkarikát a zsebéből.
– Hol volt? – vettem el tőle, hogy visszarakjam a fülembe.
– Az alsógatyámban.
– Hogy az ördögbe került oda? – olvadtam el az alsógatyája gondolatától.
– Nem´tom – (…) – De fogalmazzunk úgy, hogy majdnem lett egy piercingem odalent.