A szenvedélyt csupán egy hajszál választja el a megszállottságtól…
Alexis kishúga, Kasey megszállottjává válik egy antik babának, de Alexis nem igazán foglalkozik a dologgal, mert Kasey egyébként is elég fura. Ami azt illeti, Alexist is furának tartják az iskolatársai és a szülei, sőt, még a saját goth haverjai is. A dolgok egyre különösebbek lesznek, amikor a régi házban, ahol a lányok laknak, különös dolgok történnek: ajtók nyílnak ki és csukódnak be maguktól, a víz felforr a meggyújtatlan gázon, és a kikapcsolt légkondicionáló úgy lehűti a levegőt, hogy látszik az ember lehelete is.
És Kasey is megváltozik. Kék szemei zölddé válnak, elkezd régiesen beszélni és több óra is kiesik az emlékezetéből. A legnyugtalanítóbb azonban Kasey ellenséges viselkedése: az addig kedves, babaszerető kislány eltűnik, az új Kasey pedig dühös. Alexis az egyetlen, aki megállíthatja a húgát – de mi van, ha a zöldszemű lány már nem is Kasey?
Mit tennél, ha a várost halálos veszély fenyegetné, de senki sem hinne neked?

Végre-végre-végre! A kihívások olyan pontjaihoz, mint félelem, tudok társítani könyvet! Nagyon nem bírom a horrort, semmilyen formában. Néha úgy érzem, nekem még a Horrora akadva részek is nehezen megemészthetőek... De nem gondoltam volna, hogy úgy is átlehet adni egy rémtörténetet, hogy csak olvasom. Talán plusz félelem-faktor, hogy van egy húgom, aki szintén olyan, mint Kasey, néha szeretnivaló kis majom, máskor meg mint egy őrült, mindenen hisztizik.
Saját magamhoz képest egész gyorsan kiolvastam, talán 3-4 óra alatt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Este. Hát, egy jobb fejezet után nem nagyon mertem kimenni a szobámból, vagy egyáltalán: az ágyamból felkelni...

A cím, és a borító alapján teljesen más történetre számítottam. Mikor először szemezgettem a könyvvel, a fülszöveget még nem is olvastam el. Meggyőződésem volt, hogy valami erotikus regény lesz (nem, a vörös pöttyöt nem is vettem észre). Szóval, soha nem ítélünk könyvet cím- és borító alapján. Szerintem akkor olvastam el először a fülszöveget, mikor megkaptam. Szeretem a paranormális dolgokat, mindig is érdekeltek az ilyen "különlegességek", ugyanakkor mindig féltem tőlük. Hosszabb ideig soha nem olvastam szellemekről, természetfeletti dolgokról, csak egy-egy rövidebb cikk erejéig, és az is bőven elég volt ahoz, hogy fülem-farkam behúzva, bevackoljam magam a takaróm alá, és ne merjek levegőt se venni.

A karakterekkel viszont nem voltam kibékülve. Nagyon nem. Az egyetlen személy, akit megkedveltem a történetben, talán a szomszéd néni volt. Alexis, Kasey, Megan, a szülők... csak úgy... irriáltak. Az apa szerepét keveselltem - bár nem is ez volt a fő szál, tényleg meghökkentően kevés oldalszámot kapott. Carter pedig... nála éreztem azt, hogy csak kellék. Mindig ott volt, de szinte szerep nélkül. Megismeri - egy baleset következtében - Alexist, kerülgetik egymást, de érezhető, hogy csak azért van benne, hogy ne 285 oldal legyen a könyv, hanem 305. Ettől függetlenül 5 pont, mert hátborzongató, gyorsan lehet vele haladni, és mert azt hiszem, mától jobban fogok figyelni a hugomra, és mindig megnézem a szeme színét.

Megőrülhetsz anélkül, hogy tisztában lennél vele, épp megőrülsz?