A nap, amikor Finn Maguire felfedezi az apja holttestét, addigi sivár élete a feje tetejére áll. A gyilkosság első számú gyanúsítottjaként Finnnek versenyt kell futnia az idővel, hogy tisztázza magát és kiderítse, ki gyűlölte az apját annyira, hogy megölje. Miközben felforgatja a brutális és mocskos londoni alvilágot a keresett válaszokért, Finnek egyre több sötét családi titokkal és veszéllyel kell szembenéznie. Meg kell tanulnia, hogy azoktól az emberektől számíthat a legnagyobb pofonokra, akikben leginkább megbízott…

Többet vártam ettől a könyvtől, sokkal. Hatalmas csalódás volt. Nem éreztem kriminek, pedig elméletileg annak indult. Sőt, a könyv végére már túl soknak találtam a lehetséges gyanusítottak számát, olykor-olykor már úgy éreztem, maga az ró sem tudja, hogy akkor most ki hogy jött egyáltalán a képbe.
Finn viselkedése viszont példamutató! Nem sok mai gyerek cselekedne úgy, ahogy ő - semmi végzettséggel is talpraesett, és keresi a munkalehetőséget. Tetszett, hogy a főszereplőnk diszlexiás volt, és ha csak minimálisan is, de bepillanthattunk abba, hogy milyen nehéz egy olvasni nem/nehezen tudó embernek állást találnia. Viszont! Itt is soknak találtam például Finn erejét - gyakorlatilag halott volt, épp csak lélegzett, de gond nélkül hazament, és másnap kutya baja.. Nemááár!!!
A mondatalkotásokon, szóhasználatokon elég erőteljesen érezhető, hogy férfi írta, aminek nagyon örültem, felüdülés sok női író után férfitól olvasni :)

– Ne rágd magad, apa! Mindig azt mondtad, hogy a siker a legjobb bosszú.
– Igen, de lehet, hogy tévedtem – mondta apa. – Talán mégis az a legjobb bosszú, ha az ember lefejez valakit egy rozsdás fűrésszel.