„…A látomások maguktól törtek rám, mint annak idején a nagyanyámra, de ezt a tudást nem tőle örököltem. Hanem anyámtól. Egészen másfajta képesség volt, meghaladta nagyanyámét. Éreztem, ahogy ránehezedik a vállamra, mint valami súlyos lepel…” Egy ágytakaróba fércelve rejtőztek több mint 300 évig azok a lapok, amelyekből a fenti idézet származik. Egy naplóból, melyet gondos kezek kitartó munkával rendeztek össze, hogy lapjait olvasva egy lenyűgöző és megindító történet bontakozzon ki. Marynek, egy boszorkány unokájának története… 1659 tavaszán egy hajó fut ki Southampton kikötőjéből, hogy az Újvilágba vigye a háborúk elől menekülő utasait. A fedélzeten van a 14 éves árva lány, Mary is…

Teljesen más típusú könyvre számítottam, azt hittem valami könnyed kis fantasy lesz, mágiával, olyan igazi boszorkányosság. Ehelyett megkaptam a kőkemény történelmet, mikor üldözték a boszorkányokat, és szinte ígyis-úgyis meghalt az, akit boszorkánynka kiáltottak ki: vagy azért, mert nem ment fel a tó- medence aljáról, így megfulladt, vagy azért, mert felment, ráfogták a boszorkányságot, és megölték. Ördögi kör.
Durván hangozhat, de a könyv végére valamilyen szinten megértettem a boszorkányüldözőket. Akkoriban ez volt a megszokott: a babonák, próbálták megérteni a világot, és mindenre, ami új volt nekik, de ma már természetes, azt hitték, az ördög műve.
Hajaj, kirázódtam én ebből az ajánlóírásokból. Lényeg a lényeg, imádtam a könyvet, nagyon gyorsan lehetett vele haladni.

Mennyi balszerencsét tud elviselni egy ember, anélkül, hogy az okát kutatná?