Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről. A Reason to Breathe a nagy kritikai elismerést aratott Breathing-sorozat első kötete.

Először is: minden tiszteletem az írónőé, amiért képes volt egy olyan [5 percnyi sípolás] karaktert megalkotni, mint Carol.
A könyv rengeteg érzelmet váltott ki belőlem: féltem, voltam dühös, dühösebb, és még dühösebb, olykor elakadt a lélegzetem, máskor hangosan nevettem.
Emma 16 éves, apja meghalt, anyja alkoholista, aki így nem tud róla gondoskodni, ezért a lány nagybátyjáékhoz költözött, ahol Carol kezdetektől fogva úgy tekintett rá, mint egy élősködőre, aki belopta magát a családjukba. Szigorú szabályok között próbálta tartani Emmát, egyre kevesebb sikerrel, és szinte azért is bántalmazta, ha nem kért engedélyt a lélegzésre.
Próbáltam megérteni Emmát, tényleg próbáltam elfogadni, hogy miért nem szökik meg, miért nem tesz feljelentést, miért nem beszél róla még a legjobb barátnőjének sem, de egyszerűen nem ment. Nem lehet ennyire önmarcangoló, én szerintem gond nélkül kértem volna segítséget orvostól, rendőrtől, stb, nem törődve olyan idióta indokokkal, amiket Emma hozott fel.
Egyébként az írónő nagyon hűen ábrázolja - szerintem - a bántalmazott gyereket, a gondolatait. Legalábbis én úgy érzem, rengeteg tudás rejlik a könyve mögött (ellenben a Tizenhárom okom volt...-tal).
A befejezés pedig... mikor azt hittem, hogy minden jó irányba fordul, hirtelen bumm, kezdődött az utolsó fejezet, ami ezt a reményemet földbe döngölte.
Evan.. ő Evan, nagyon sokan istenítik, engem nem tudott magába bolondítani, nem lett újabb könyves férjjelölt.

Így utólag még hozzátenném, hogy a szerkesztés valami borzasztó, nyelvtanilag helytelen dolgoktól hemzseg az egész könyv, rossz ragozások, betűkihagyások illetve feleslegek, meg még hasonló dolgok. De lehet csak az én szememet szúrta, mert egy ilyen nyelvtannáci vagyok.

Életem billegő mérlegén volt szerelem és volt veszteség, olyan sok veszteség, amennyiről sose hittem volna, hogy elviselhetem. Ám a szerelemre nem számítottam, és majdnem el is szalasztottam, mert túlságosan rémült és bizonytalan voltam, hogy adjak neki egy esélyt.