2021. november. Amikor az első időgép működésbe lép, kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a Földön. Az időutazás napját ünneplik, az első pillanatot, ameddig vissza lehet utazni a jövőből.
Az esemény eltörli az ismert világot: megszűnik a pénz, működésképtelenné válnak a kormányok, bárki számára hozzáférhető lesz minden jövőbeli technológia, köztük az időutazás. Tetszőleges jövőbeli évbe utazhatunk, egészen az időfolyam végéig. Ennek azonban hatalmas ára van, ugyanis az idő veszélyes játékszer.
Beregi Ádám él-hal a családjáért, ám az időutazás napján valaki a jövőből elrabolja a kisfiát és a feleségét, Enikőt. Ádám a kaotikus és folyton változó időfolyamban, őrült technológiák, valamint mesterséges mikrouniverzumok birodalmában próbálja megtalálni őket.
Az időgép feltalálója, Neil Jarrison különös, magának való ember. Bár 2612-ben kivégzik, mégis sokan szeretnének a nyomára bukkanni, mert olyan tudás birtokosa, amely megmentheti a világot. Vagy el is pusztíthatja. Csakhogy a feltaláló mindig egy lépéssel üldözői előtt jár, és úgy tűnik, kizárólag egyvalaki érdekli: egy Rebeca nevű titokzatos nő, aki minden rejtély kulcsa lehet.
A Brandon Hackett néven író Markovics Botond sodró tempójú, eredeti ötletekkel teli regénye egészen újfajta megközelítése az időutazás témájának.

Ezt a könyvet érdemes lenne lefordítani több nyelvre - mondtam a tizenötödik oldalon.
"Érdekesség", hogy nem tudtam, hogy magyar író tollából fakadt ez a könyv, mert nem olvastam végig a fülszöveget: 2021 már csak 5 év, izgalmasnak hangzik, hogy ilyen közeli időpontot jelölt meg az író, meg hát időutazás, csak jó lehet, vettem is le a könyvtár polcáról. Itthon olvastam végig először a fülszöveget, akkor döbbentem rá, hogy ezt bizony magyar írta. Én pedig már többször is említést tettem arról, hogy mennyire nem rajongok a magyar szerzők könyveiért, mert annyival kezdetlegesebbek, mint egy random külföldié. Már-már különleges képességem, hogy pár oldal után észreveszem, hogy magyar írta-e a könyvet. Ennél a könyvnél mégis úgy éreztem, ha nem magyar nevek lennének benne, azt gondolnám, az írója sem magyar.

A történet Budapesten kezdődik, novemberben. Szokásos napnak indult a november ötödike, aztán derült égből villámcsapás - abnormálisnál abnormálisabb dolgok kezdtek történni: az emberek repültek, állatformát öltöttek fel, és többszázezren voltak. Én alapból tömegiszonyos vagyok, szóval lehet, ez is rátett, de szinte éreztem, ahogy ott rohanok a teljes felfordulásban.

Szerintem már minden emberben megfogalmazódott a kérdés, hogy ha találkozna önmagával, vajon szimpatikusak lennének-e egymás számára. Ha mégsem, a könyv olvasása közben biztos eltöpreng ezen. Ádám egész jól reagálta le a szituációt, mikor véletlen szembekerült a jövőbeli énjével.

A Feltaláló szemszöge egyenesen fárasztó volt, néha már úgy éreztem, mintha a fizika könyvemet lapozgatnám, annyi számomra ismeretlen szóval volt teletömve. Persze előfordulhat, hogy én vagyok a műveletlen, de íme egy teljesen átlagos mondat a könyvből:

Az Ω az adott univerzum relatív sűrűsége, a λ az univerzum gyorsulása, az ε a magerők indikátora, az N az elektromos és gravitációs erő aránya, a Q a kozmikus háttérsugárzást leíró szám, a D pedig a térdimenziók száma.

A 198. oldalon becsuktam a könyvet, egyszerűen nem bírtam tovább. Nekem ez túl sok volt. Rengeteg olyan oldal volt, amin a szavakat csak nézték a szemeim, de fel nem fogták, hogy mi is van pontosan. Talán pár év múlva befejezem, sose lehet tudni. Egyelőre ez most tényleg túl sok volt. Fárasztó könyv. Durva lesz, amit most írok, de a fizika tankönyvemben nincs ilyen tömény tudomány, ami ekkora tudást igényelne. De mint már említettem, tényleg könnyen előfordulhat, hogy én vagyok az alulművelt.