Két vadidegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják. Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él. Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De vajon lehet-e egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól? Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.

Saját vélemény: Imádtam! Az első öt fejezetig erősen fontolgattam, hogy abbahagyom, de győzött a kíváncsiság - hála Istennek, mert az ötödik fejezet után beindultak a cselekmények, és érdekessé vált. Valószínűnek tartom, hogy azért is fogott meg nagyon Jennifer E. Smith műve, mert nagyon beletudtam élni magamat a sztoriba. A végével nem voltam megelégedve - jó, mert az olvasó fantáziájára van bízva, hogy mi történik a könyv befejezése után, viszont én jobban szeretem, ha lezárul az ügy a végére. Rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt bennem, amikkel kapcsolatban írtam is az írónőnek.

„A boldogság a napkelte a kikötő felett. A fagyi a kánikulában. A hullámok hangja az utca végéből. Ahogy a kutyám hozzám bújik a kanapén. Esti séták. Remek filmek. Viharok. Egy jó sajtburger. A péntek. A szombat. Meg a szerda is. Ha a vízbe dugom a lábujjam. Pizsamanadrág. Strandpapucs. Úszás. Költészet. Ha egy e-mailben nem szerepel egyetlen mosolygós pofi sem. Szerinted milyen a boldogság?”