Chicagó külvárosában, a Fairfield gimiben mindenki tudja, hogy a kerület északi és déli negyedeiben élők között kibékíthetetlen ellentétek húzódnak. Így amikor a pomponlányok csapatkapitánya, Brittany Ellis mellé Alex Fuentest, egy helyi bűnbanda tagját osztják be tanulópárnak kémiaórán, az eredmény borítékolható: ezek ketten robbanékony egyveleget képeznek.
A fiatalok egyike sem számol azonban egy meglepő kémiai reakcióval: a szerelemmel.
Vajon sikerül-e legyőzniük saját előítéleteiket és családjuk, barátaik ellenszenvét a másik iránt? Sikerülhet-e a látszólag lehetetlen?

Saját vélemény: Bár sokak nagy kedvence ez a trilógia, és igen, megvallom, én is nagyon szerettem, valami mégis szúrta a szemem - a témaválasztás. Sablon. Persze, teljesen másabb így, hogy az írónő nagyon minimális hibával írta meg a könyvet, mégis érezhető volt a végkifejlet - a rossz fiú beleszeret a jó lányba, és a jó lány is a rossz fiúba, ám ezt fél magának bevallani. Szívem szerint csak 3 pontot adnék rá, ám jelentősen feljebb húzta a pontozást az, hogy Brit hiába tűnik tökéletesnek, a háttérben igenis vannak gondjai - mint mindenki másnak. Próbálja felnyitni a szemünket a könyv, hogy mindenkinek lehetnek problémái családon belül, azoknak is, akiknek úgy tűnik, mindenük megvan.
Pozitívum még, hogy akár akarsz, akár nem, néhány spanyol (mexikói??) szó biztos megragad a fejedben... "pendejo, chica, mamacita, mi familia"... és lemerném fogadni, hogy sokan megtanultak pár káromkodást is... :D
És igen, bár nagyon sok jót elmondhatok róla, ha nem is az alaptörténet miatt vonok le egy pontot, akkor azért, mert engem személy szerint idegesített az, hogy Alex és Brittany milyen sokáig kerülgették egymást, és "se veled, se nélküled" kapcsolatban álltak egymással...

Alex egy régi díványon terül el. Csak a farmernadrágja van rajta. Semmi más. Álmos, véreres szemét nyitogatja.
– Szia! – mondja kedvesen, és nyújtózkodni kezd.
Végem van. Nagy bajban vagyok. Mert bámulom. Nem tudom levenni a szemem a bicepszéről, a tricepszéről, meg a többi epszéről.