Tizedik Katherine csak azt akarta, hogy barátok legyenek.
Tizennyolcadik Katherine e-mailben rúgta ki.
K-19 összetörte a szívét.
Colin Singleton kizárólag Katherine nevű csajokra bukik. És ha sikerül összejönnie valamelyik Katherine-nel, akkor Colin előbb-utóbb lapátra kerül. Hogy egészen pontosak legyünk, eddig tizenkilenc alkalommal.
Colin, az anagrammakedvelő, elkeseredett gyermektehetség tízezer dollárral a zsebében, egy vérszomjas vaddisznóval a nyomában és az anyósülésen túlsúlyos, Judy bírónő-rajongó barátjával kalandos útra indul, de egyetlen Katherine sem bukkan fel a láthatáron. Colin elhatározza, hogy megalkotja az Alapvető Katherine előreláthatósági elméletet, amely reményei szerint bármely Kirúgott számára képes megjósolni bármely kapcsolat kimenetelét, és ezáltal talán visszaszerezheti a lányt.
Az Alaska nyomában szerzőjének árnyalt humorú regényében szó esik még szerelemről, barátságról és egy halott osztrák-magyar trónörökösről is.
John Greent a házassága előtt tizenháromszor rúgták ki. De Katherine nevű lány egyszer sem.

Saját vélemény: Annyira örülök, hogy vége!!! Csak tiszteletből (?) szenvedtem végig a könyvet (enyhe csalással, ugyanis a függelékes részt, az epilógust, és a köszönetnyilvánítást kihagytam). Viszont John a kedvenc íróim közé tartozik, így kutya kötelességemnek éreztem, hogy végigolvassam ezt a könyvét is. Előre elmondanám - aki nem olvasott még az írótól, az ne ezzel a könyvvel kezdje! Ha én ezzel kezdek, valószínűleg soha többé nem fogok olvasni tőle.
Roppant mód felidegesített a könyv - azért, mert tudom, hogy Johnban ettől sokkal több van, ráadásul nem is ez az első regénye, hogy "elnézzem" neki a hibákat. Viszont ez a könyv... Csupa matematika, amit egy olyan ember, aki kevésbé rajong a reál tantárgyakért, izzadva fog végigolvasni - minden oldalon magyarázások, Venn-diagramok, egyenletek... a halálom. Azt hittem, egy könnyed kis regény lesz, amit örömmel olvasok egy nehéz nap után hazafelé, a buszon zötykölődve. Hát, tévedtem. Könnyen lehet vele haladni, nem is hosszú könyv, de mégsem az a könnyed stílusú, hála a sok tudományos szövegnek (viszont plusz pont, amiért tegnap Honfoglalóztam, és az volt a kérdés, mikor halt meg Ferenc Ferdinánd... na, arra a könyvből tudtam a választ, köszi, John!).
Azt vártam, hogy fejezetenként elmeséli a 19 Katherine történetét, elvégre ez a cím - de nem. Sőt, alig volt szó a "K"-król! Vártam benne a csavart, hogy na, majd biztos beleszeret egy lányba, aki nem Katherine, de nem. Untam, rettentően unalmas volt, számomra legalábbis. Költői túlzással talán, de azt mondom, a történelem könyvemben is több izgalom van, mint ebben... Egy fejezetet kifejezetten szerettem, azt, mikor vadászni mentek, jöttek a darazsak, és "MC" lebukott, amint Katrinával a temetőben épp... elmélyülve "beszélgetnek". Abban volt a legtöbb cselekvés, az volt a leglendületesebb rész, de az összes többi silány, egyhangú...
A két pontot pedig azért kapja, mert JG a kedvenc íróm (1pont), és mert csak egy fejezetet talált el, de azt nagyon (szintén 1 pont)

"A vadászat hajnalán négy harminckor ébredt, az ébresztőórája hangjára. Ez volt az első alkalom, amióta Gutshotba érkezett, hogy legyőzte a kakast az ébredésben. Rögvest kinyitotta a hálószobája ablakát, a szúnyoghálóhoz nyomta az arcát, és elrikoltotta magát: - Kukurikúúú! Hogy tetszik a bot másik vége, kisköcsög?"