Lucy a huszonnegyedik emeleten lakik. Owen az alagsorban él. Nem meglepő tehát, hogy pont félúton találkoznak: beragadnak a liftben két emelet közé New York-i társasházukban, amikor egy áramszünet megbénítja az egész várost. Miután kiszabadítják őket, Lucy és Owen egész éjjel a sötét utcákon sétálnak együtt, a Manhattan fölött kivehetővé váló csillagok ritka látványát csodálva. Ám amint visszakapcsolnak a fények, az élet is visszatér a régi kerékvágásba. Lucy hamarosan külföldre költözik a szüleivel, Owen pedig nyugatra indul az édesapjával. A rövid, együtt töltött idő mindkettejükre nagy hatást gyakorol. És ahogy az élet Edinburghba, San Franciscóba, Prágába és Portlandbe sodorja őket, Lucy meg Owen folyamatosan tartják a kapcsolatot, képeslapokkal, időnként e-mailben, vagy éppen telefonon. De vajon megtalálják a módját – bármely kicsi is rá az esély –, hogy viszontláthassák egymást?
Jennifer E. Smith éleslátással teli és csodálatosan romantikus új regénye bizonyítja, hogy a világ közepe nem feltétlenül egy hely. Néha lehet akár egy személy is.

Saját vélemény: Megint sikerült elérnie, hogy ne akarjam letenni a könyvet, érdekeljen a történet, és ne találjam nagyon erőltetettnek. E/3-ban íródott a könyv, ami szerintem igen jellemző az írónőre, sőt, ő volt az, aki megszerettette velem ezt a "stílust".

Imádtam a kis teknőcöt benne, bár nem kapott nagy szerepet, nekem mégis az egyik kedvenc karakterem lett. Egy epilógust azonban hiányoltam... megint. Megint olyan befejezetlen. Megint van bennem egy csomó, csomó megválaszolatlan kérdés, bár ez a "lezáratlan" befejezés jellemző Jenniferre, egy e-mailben elmondta, hogy minden történetét így zárja, mert szereti az olvasó fantáziájára bízni a könyveinek folytatását. Nos, azt hiszem, megint sikerült elérnie, hogy különböző végkifejletek pörögjenek le az agyamban...

Maga az alapsztori nagyon tetszett, és tudom, hogy annak esélye, hogy valaki így rátaláljon a párjára, majdhogynem egyenlő a nullával, nagyon imádtam. Meseszerű volt, és jó volt beleképzelni magam Lucy helyébe. A képeslapküldözgetés... annyira nagyon aranyosnak találtam, főleg a "Bárcsak itt lehetnél" sablonszöveggel, hogy az szavakba nem önthető. Plusz pont jár azért, mert minden fejezet másik szemszögből van írva (Owen - Lucy váltakozik), bár szerintem ez elengedhetetlen egy E/3-ban íródott könyvnél...

No, és a liftberagadós megismerkedés... bevallom, én eddig nagyon féltem liftezni, nehogy megálljon valahol két emelet között... Azért így elgondolva, remélem, egyszer én is találkozom a saját Owenemmel, akár egy áramszünet miatt álló liftben, akár máshol.

Annyira nehéz véleményt mondani valami olyanról, ami tetszett... és annyira könnyű egy olyanról, amit utáltál... A Létezik térkép a szerelemhez? az előbbi kategóriába tartozik... Csodálatos. Könnyed. Könnyen lehet vele haladni. Tökéletes témaválasztás. Fantasztikus városjellemzések. Kell ennél több? :)

– Most jön az a rész, hogy addig nem nyugszol, amíg városnéző túrára nem viszel, ahol majd jókat nevetünk, a híres látnivalókra mutogatunk, aztán veszel egy gagyi New York-os pólót, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk?
– A póló nem kötelező – válaszolta Lucy.