Féktelen szerelmi történet; gyógyír azoknak, akiknek a Ha az enyém lennél olvasása összetörte a szívét… Egyáltalán nem könnyű őrülten magunkba bolondítani egy fiút. Mármint, hogy a fiú őrüljön meg a szerelemtől. Különösen akkor nehéz ez, ha az érintett fiú emberemlékezet óta az unokanővérünkbe szerelmes. Ami laza szórakozásnak tűnt, a csábítás játékává válik. Sawyer és Lana szándékai talán eltérőek, de ugyanolyan hévvel vonzódnak egymáshoz… Sawyer egy fájó szakításból próbál kilábalni. Három évig járt együtt Ashtonnal, gyerekkori szerelmével, akiről kiderült, hogy mindvégig Beau-t, Sawyer testvérét szerette. Lana Ashton unokatestvére, és azért érkezett, hogy vele töltse a nyarat, és nem utolsósorban meghódítsa Sawyert, akit gyermekkoruk óta szeret.

Saját vélemény: Jobban tetszett, mint az első kötet, szerintem jóval több érzelem volt ebben a Lana-Sawyer kapcsolatban, mint Ashtonékéban.
Bár, Sawyert azért párszor, úgy puszta szeretetből felpofoztam volna, mikor maga sem tudta eldönteni, hogy az exét szereti, vagy Lanát. Ezért kapta az egy pont levonást, mert idegesített az állandó "Bocs, Lana, Ash rosszul van" dolog, amiért rögtön rohant volt barátnőjéhez...
Jewel... lehet nem szeretni a karakterét? Lanát végig bújtatta, mind a szülei, mind Sawyer elől (pontosabban Sawyernek tett utalást arra, hogy Lana vele van, de csak ködösen utalt rá, így a fiúnak nem esett le, hogy erre gondol). Mit meg nem adnék én is egy ilyen barátnőért...
Beau karakterében hatalmasat csalódtam, teljesen "papucs" üzemmódba váltott, a rosszfiúból, amiért az előző részben szerettem.
Sawyer és Lana kapcsolata... sokkal ártatlanabb volt, mint az előző részben Beau-é és Ashtoné, szenvedélyesebb, érzékibb. Kedvenc részem egyértelműen a sátrazás, és a hotelban a békülés volt. Az a két jelenet határozottan ventillátor-igénylő, nagyon forróra sikerült megírnia az írónőnek.