Saját vélemény: A 14. oldalon eldöntöttem, hogy ha Rhiannon lesz a főszereplőnk élete szerelme, már levonok egy pontot, hát mi ez a kiszámíthatóság?! Mégsem vontam le, mert egyszerűen... ez eltörpül amellett, ami történik 310 oldalon keresztül. 

Eleinte úgy gondoltam, milyen jó lehet minden nap más testben felébredni, nem függni senkitől, úgy tenni dolgokat, hogy annak nincs következménye a te életedben - tévedtem, miután elolvastam, semmi pénzért nem szeretnék cserélni "A" életével. Szülők nélkül felnőni, tudni, hogy nem kötődhetsz senkihez... Szörnyű lehet. Hiába nem szeretem a fantasy könyveket, ettől is teljesen elvonatkoztattam, mintha a való életben is megtörténhetne, nem úgy fogtam fel, mintha természetfeletti dolog történne.

Szerintem az, aki olvasás közben nem töpreng el azon, hogy ő mit tenne, ha egyszer felkelne, és nem önmaga, hanem egy idegen ember lenne, nap nap után... Vannak azok, akik próbálnák megváltani a világot, megmenteni a kihalástól az állatokat, megállítani a környezetszennyezést, stb. Vannak, akik csak élnék a másik ember életét, és vannak olyanok, akik mindenkinek bekavarnának. Nos, én az utóbbiak közé tartoznék, biztos nem tudnék nyugodtan maradni, és mivel egy antiszoc izé vagyok, aki maga körül csak néhány embert visel el, mindenki életét tönkretenném. Na jó, nem, nem mindenkiét, nyílván azokét nem, akik fontosak nekem (és gyorsan összeszámolva, talán 4-5 ilyen ember van).

Úgy gondolom, minden könyv megírásához kell rendelkezni bizonyos fantáziával, kitalálni a szereplők élettörténetét, minden karaktert külön tulajdonságokkal felruházni. Egy fantasy megírásához picivel több kell - ez érthető. A Nap nap után megírásához még több kellett, mint egy szimpla fantasy megalkotásához. Minden nap új emberek, új történet, új szokások, nem volt megengedhető az egyhangúság. Nap nap után (nem bírom megállni, hogy ne használjam ezt a kifejezést) más emberek életébe pillanthattunk be - volt közöttük bevándorló, túlsúlyos, depressziós, szigorúan nevelt, magántanuló, sőt, még olyan is, aki a saját neméhez vonzódott. Elfogadás. Minden könyv tanít valamire (ezt igazából csak azért írtam, mert jól hangzik, olyan bölcsnek, amúgy rengeteg könyvnek nem minősíthető, WC-papírnak annál inkább papírhalmaz van, ami csak úgy van), ez pedig az elfogadásra.

Igazán elgondolkodtató, hogy Rhiannon helyében ki mit tenne, ki tudná elfogadni, hogy az, akibe talán szerelmes, egyik nap egy izmos, vonzó férfi, másnap meg nem tud megmozdulni a súlyfeleslegtől, vagy éppen egy cicababa lesz... Imádtam, minden sorát :) 

Ha valakit szeretünk, sokkal vonzóbbnak látjuk, mint amilyen valójában. De ez így van rendjén.