Az első 40 oldalon komolyan fontolgattam, hogy félbehagyom, viszont Ian fogalmazásmódja olyannyira megtetszett, hogy folytattam. És milyen jól tettem!
Soha nem olvastam még török területen játszódó könyvet, török nevekkel, mindig angol-amerikai-esetleg német, vagy olaszt. Idő kellett, hogy hozzászokjak a török nevekhez.

Első nekifutásra a 36. oldalig jutottam, viszont nem sokat értettem belőle, így pár napnyi "ülepedés" után újra belekezdtem. Lassabban, jobban odafigyelve, teljes csöndben olvastam. Rájöttem; azért nem értettem, mert nehezebb olvasmány, mint amikhez szokva voltam, nem egy new adult könyv, amire nem kell odafigyelni, úgyis érted. Eddig mindig TV mellett, internetezés közben olvastam, most nem tudtam ezt megtenni, mert a könyv igényelte a teljes figyelmemet.

Már a 15. oldalra érve is érezhető, hogy Ian milyen komoly kutatómunkát, információgyűjtést végezhetett A dervisház megírása előtt-közben-után, a művet elárasztják az idegen, török szavak, a laikus ember számára érthetetlen kifejezések, amikre vagy rákeres, hogy mit jelentenek, vagy él tovább teljes tudatlanságban, és majd kilogikázza. Ceptep, termik... a sok-sok nano-, és mikrodolog. 
A könyvet ellepik a különféle információáradatok, észrevehető, hogy komoly szinten kell érteni a fizikához, kémiához, biológiához, történelemhez, stb. (Persze, lehet, csak nekem tűnik így, aki kilencedikes, és hármas mindből, kivéve a bioszt, mert bioszom nincs:DDD). Mindegy. A lényeg, hogy a hülye is észreveszi, Ian McDonald az a fajta író, aki művelt, baromira művelt. Sok író(nő)nél azért a műveltséget - akár csak az alapvető dolgokkal kapcsolatosan is - megkérdőjelezném.

A kedvenc karakterem már a 90. oldal környékén is Can volt, sőt, sokkal szívesebben olvastam volna a könyvet, ha csak az ő szemszögéből láthatjuk a történteket, mégis így volt tökéletes - bemutatta, hogy más-más ember, hogy éli meg.

Második nekifutásra is nagyon szenvedtem vele, lassan haladtam, tényleg lassan, 30 oldal/1 óra átlaggal...

Az intelligenciának nem előfeltétele a tudatosság.