Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül.Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba.

Mielőtt ódákat zengenék arról, hogy milyen gyönyörűen megírt könyv, hadd mocskoljam be a fordítóját, lécciléccilécciiiii!!!!
Először is, szájamba. szá-jam-ba. SZÁJAMBA? Nem tudom, a fordító merre él, milyen nyelvjárás ismeretes ott (mint szegediek felé az ö-zés), de szájamba?
Másodszor. "Ki nem állhatom" helyett "nem állhatom", mindenhol. 
Harmadszor, a folytonos és és és. És Lia és anya és apa és Jennifer és Emma és Elijah és Cassie és a döglött patkány Cassie kertjében rámutatott hogy enni és inni és élni és létezni és szeretni nagyon és annál is és még annál is. Tehát na, remélem, tudtam szemléltetni. 

Ha olyan ember fordítja, aki tisztában van az olyan szembántó dolgok helyesírásával, mint a szájamba, meg a "ki nem állhatom", ötcsillagos lenne, így csak négy. 

Egyszerűen nem tudok róla semmit írni, nagyon szép könyv, fontos mondanivalóval, és csak az érti meg, hogy miért is nehéz róla beszélni, aki elolvassa. 

Amikor legutóbb bezártak, a kórházi agyfurkász lerajzoltatta velem a testem életnagyságú körvonalát. Fogtam egy vastag ceruzát, amelynek olyan színe volt, mint az elefántbőrnek vagy az esőben ázó járdának. Az agyfurkász szétgöngyölte a padlón a vastag csomagolópapírt, amely összegyűrődött, amikor ráfeküdtem. Le akartam rajzolni az agyfurkász szőnyegére a két combomat, amelyek akkorák voltak, mint egy-egy rekamié. Fenekem és hasam hurkái dübörögni fognak a padlón, és felcsapódnak a falakra; tőgyeim strandlabdák, karjaim nyers piskótatésztával töltött hengerpárnák, amelyek felfeslenek a varratoknál.