Nigel Mullett átlagos, hétköznapi vámpír. Nem túl szerencsés fickó, mert tizenöt évesen változtatták vámpírrá, és így örökké ennyi idős marad. Küzdhet a pattanásokkal, a mutálással és a lányokkal szembeni félszegséggel, amíg világ a világ.
Ebben a humoros naplóban Nigel arra tett kétségbeesett próbálkozásait, hogy felhívja magára szerelme, Chloe figyelmét, ír a vámpír szülei kínos viselkedéséről (olyan ciki, amikor a szüleid meg akarják harapni a barátaidat), és elkesergi, milyen igazságtalanság, hogy több mint nyolcvanöt éve élőhalott, és még sohase volt barátnője.
Hogy beolvadjon az emberek közé, kénytelen gót és emós kölykökkel lógni, és állandóan küzd a vágy ellen, hogy Chloe nyakába mélyessze a fogát. Sikerül valaha is megszereznie a lányt, akit szeret?

A cím szöges ellentétben áll a tartalommal - Nigel, a főszereplő tizenötéves vámpírfiú minden, csak épp nem vagány. Esetlen, béna, a vámpírok szégyene. Nem értem a címválasztást, no de mindegy.
Néhol picit Szent Johanna Gimi feeling-je volt, csak szenvedett a főszereplő, hogy hogy valljon szerelmet, és persze itt is gyorsan esik szerelembe... Legalább nem kellett várni 2 évet arra, hogy valljon.
Úgy éreztem, voltak benne utalások az Alkonyatra (vadállat-bárány felállás, többek között). Szórakoztató, könnyed könyv volt, felüdülés volt ezt olvasni egy nehezebb nyelvezetű könyv után. Engem megmosolyogtatott, viszont ha más hangulatomban olvasom, lehet, hogy nem így vélekede róla.
A rajzok is nagyon tetszettek, azt hiszem, beleszerettem az illusztrált napló-regényekbe :)

"Nem tudom, az emberek miért félnek a vámpíroktól. A dolgozatok sokkal ijesztőbbek."