Willow Chance egy tizenkét éves zseni, megszállottja a természetnek és diagnosztizálásnak. Nehezen kommunikál az emberekkel, de a fejszámolás mindig megnyugtatja. Willow-t még csecsemőkorában örökbe fogadták, és nevelőszülei mellett minden könnyűnek tűnt, boldog, csendes életet élt… egészen mostanáig.
Willow világa hirtelen tragikusan megváltozik, amikor nevelőszülei meghalnak egy autóbalesetben. A lánynak egyedül kell szembenéznie egy számára érthetetlen világgal. Szerencsére Willow hamar pártfogókra talál, ám a körülmények nem engedik, hogy új otthonra és új családra is találjon. Elindul az embert próbáló harc, melynek hajtóereje az őszinte szeretet.
Megrendítő és egyben felemelő történet arról, hogyan illeszkedhet be egy különc gyerek a világba, és hogyan fogadhatja be őt saját környezete.

Nagyon megfogott a fülszöveg; valamiért mindig is felkeltették az érdeklődésem az olyan könyvek, amiben az átlagnál okosabb főszereplővel van dolgunk. Ezt a zseni-megszállottságomat talán John Green könyvei indították el (Alaska nyomában, Katherine a köbön). A kirekesztettség, meg nem értettség pedig a másik nagy kedvencem - félreértés ne essék, a témáját szeretem! Talán azért, mert én is ilyen vagyok; ha zseni nem is, a környezetemtől sokkal komolyabb vagyok, emiatt olykor kirekesztve érzem magam.

Tetszett, hogy rögtön az első fejezetnél durrbele, megtörténik a katasztrófa, és a történet közben ismerjük meg az előzményeket. Viszont amiért levontam egy pontot, és nagyon zavart, az a szemszögváltogatás. Mindenféle jelzés nélkül. Egyszer még Willow szemszögéből szemléljük a dolgokat, de a következő fejezetben már a véletlenül megismert taxiséból, vagy a tanácsadóéból. Nem lett volna bajom ezzel, ha van egy kis utalás a fejezet elején, hogy mikor, milyen nézőpontból van írva. Olykor belezavarodtam, főleg, mikor amúgy is nehezen tudtam a könyvre figyelni - pl. suliban.

A vége pedig... nagyon nem kellett volna. Annyira oda nem illő volt. Persze, jó a happy end, de... ezt meglehetett volna oldani reálisabban is. 

Azért viszont jár a piros pont, mert pont jókor olvastam - bioszból épp a növényeket vesszük, és mikor említés volt a gyökereztetésről-dugványozásról, azt azért megmosolyogtam, és jelként értelmeztem, hogy ideje lenne tanulnom a dolgozatra... :D
A borítót egyszerűen imádom, nagyon el lett találva a piros hal, amint az árral szemben úszik.

Az ember soha ne hagyja, hogy alábecsüljék a képességeit.