Mi lenne, ha másodszorra is átélhetnéd az első találkozást? Cal Logan döbbenten veszi észre Nicole Bentleyt a vele szemben lévő kávézóban, több ezer kilométerre szülővárosuktól. 1 éve, az érettségijük óta senki sem látta őt, és senki sem hallott róla. Úgy tűnik, hogy ő nem is Nicole. A lány pontosan ugyanúgy néz ki, mint Cal gyerekkori szerelme, de az ő neve Nyelle Preston, és fogalma sincs arról, hogy Cal kicsoda. Nyelle ösztönző, fogékony és vakmerő, az élethez való szenvedélyes hozzáállása másokra is átragad. Ebben Nicole teljes ellentéte. Calt totálisan lenyűgözi a lány, és megállíthatatlanul beleesik. Nyelle azonban kivételesen titokzatos, és ahogyan Cal egyre közelebb jut a rejtélyek megoldásához, úgy egyre kevesebbet akar tudni. Amikor a múlt és a jelen titkai összecsapnak, egy dolog világossá válik: Semmi sem az, aminek látszik

Valószínűleg csak én voltam túl fáradt, mikor belekezdtem, vagy túl gyorsan kezdtem bele az előző olvasmányom után, de az első ötven oldal számomra teljes sötétség volt. Rögtön az első fejezetben belecsöppentünk mindennek a közepébe, kaptunk egy raklapnyi új szereplőt, és nem tudtam, kire kell jobban odafigyelni, ki a főszereplő. És egyébként is, milyen név már az, hogy Nyelle? .Ezt már ki is húztam, ugyanis a könyv végére fény derül arra, hogy milyen jelentősége van a Nyelle névnek. Végre nem egy olyan főszereplő lányt kaptunk, aki egy értetlen, szürke kis egérnek van beállítva, és aztán megkapja élete nagy szerelmét, a 10-es skálán tizenkettesre pontozott Herceget, tökéletes külsővel és belsővel. Nyelle őrült, nem a megszokott karakterek táborát erősíti, hihetetlenül kalandvágyó, és ezekbe a kalandokba magával rántja Calt is. Imádtam, hogy végre olyan könyvet olvashattam, amiben a lány a cselekvő személy, és a fiú az, aki csak kapkodja a fejét, és nem tudja vele tartani a lépést.

Számomra ez egy hihetetlenül nehezen megemészthető könyv volt, mély mondanivalóval. Az utolsó oldalakon kicsit elhomályosult a tekintetem, de nem sírtam el magam. Megrendítő, ahogy kiderülnek bizonyos dolgok, nagyon régen olvastam ilyen nehéz könyvet.

Először csak 4 pontot szándékoztam adni erre a könyvre, az eleje miatt, de a vége ezt a gondolatot is kisöpörte a fejemből. A borító pedig egyenesen fantasztikus, tükröződik benne a könyv cselekménye, és... imádom. Különösen megfogott az írónő kérése a kötet végén:

"Ezt a történetet nagyon könnyű leleplezni, de arra kérlek, ne te legyél az, aki megteszi. Ha szeretnél véleményt írni róla, kérlek, úgy tedd meg, hogy a többi olvasónak adj rá lehetőséget, hogy bejárják a saját útjukat, és átéljék azokat az érzelmeket, amelyeket ez a történet felkavar bennük. "Poéngyilkosságtól" mentesen."

Ha úgy teszel, mintha nem történt volna meg, attól még nem fog eltűnni.