A tizenhat éves fizikazseni, Aysel az öngyilkosságát tervezi. Minden oka megvan rá. Egy anya, aki összerezzen, ha ránéz. Osztálytársak, akik a háta mögött sugdolóznak. Egy apa, akinek erőszakos bűncselekménye megrázta a kisvárost. Aysel felkészült, hogy helyzeti energiáját megsemmisítse.
Csak egy gond van: lesz bátorsága egyedül megtenni? Amikor rábukkan egy honlap Öngyilkossági társkereső fórumára, tudja, hogy megtalálta a megoldást. A JégRobot néven regisztrált fiú (igazi nevén Roman), akit egy családi tragédia kísért, szintén partnert keres. Bár elsőre úgy tűnik, Ayselben és Romanben nincs semmi közös, lassanként mégis kezdik kitölteni az űrt egymás életében. Csakhogy, amint közeledik az időpont, amiben megállapodtak, Aysel egyre kevésbé biztos benne, hogy azt szeretné. Végül választania kell: meg akar-e halni, vagy inkább meggyőzni Romant, hogy maradjanak életben, esélyt adva maguknak arra, hogy együtt fedezzék fel a helyzeti energiájukban rejlő lehetőségeket.
Megrendítő könyv a kapcsolatok mindent átalakító erejéről.

Nehezen megemészthető ez a könyv. Magával ránt még akkor is, ha épp kicsattansz a boldogságtól. Miközben olvastam, rámtelepedett egy hatalmas súly. Az öngyilkosságról nem könnyű írni. Azt hiszem, az írónőnek sikerült. Mindenesetre jobban, mint Jay Ashernek, a Tizenhárom okom volt... írása során. Végig éreztem, hogy a két főszereplőnknek elege van az életből, hogy megakarnak halni, és hogy ezt mennyire komolyan gondolják. Átéreztem a depressziójukat, még akkor is, ha ezt náluk olyan tényező váltotta ki, ami egyikük esetében az apa hibája, másikukéban pedig a saját bűnössége.
Úgy gondolom, mindenkiben kirajzolódik egy kép a történet cselekményéről, amint megismerkedik a két főszereplőnk: fiú-lány, lány-fiú, garantált love story, a végére mindenki boldog, megmentik egymást, és a lehető legsablonosabb dolgok. Nem gondolom, hogy ez spoiler lenne, de elárulom, hogy ilyenről szó sincs. Hatalmas csavart kap az olvasó a könyv utolsó lapjain, amire szerintem senki nem gondolna!
Bár Aysel öngyilkossági tervét nem nagyon értettem, elég mondvacsinált indok, de ha más is lappangott a háttérben, ami depressziót váltott ki belőle, akkor teljes mértékben megérthető.
Roman viszont már egy teljesen más eset, szerintem ő egy hihetetlenül erős karakter annak ellenére, amit mutat. Nagyon kevesen tudnák átvészelni azt, amit ő, közel egy éven keresztül. Szerintem minden lelkiismeretes ember gyűlölné magát az eset miatt, és nem lenne képes tükörbe nézni.

Megérdemli az öt pontot. Nem várt befejezés, a végén egy szintén nagyon váratlan tett egyikük részéről, ami csak megerősíti azt az öt pontot. Ha habos-babos, rózsaszín felhős, édes kis befejezést kapunk az írónőtől, gondolkodás nélkül csak hármat adnék rá. Fantasztikus volt.

Amit az emberek nem értenek meg, az az, hogy a depresszió soha nem a külső körülmények miatt van, hanem belső okok miatt.