Vert le lázadást repülőgépen 10 000 méterrel a tengerszint felett, álló hétig ücsörgött egy kuplerájban, hogy lebuktasson szerb bűnözőket. Vadászott illegális fegyverszállítmányokra a délszláv háború idején, hajkurászott NDK-s határsértőket még a rendszerváltás előtt, beépült az albán kábítószer- kereskedő maffiába, mázsaszám hordta szemétégetőbe a Magyarországon lefoglalt hasist, heroint, marihuánát. Védte a köztársaság vezetőit, védett külföldi diplomatákat, védte az Egyesült Államok elnökét, kísérte a dalai lámát. Tanult, majd tanított terrorelhárítást Európában és a tengerentúlon. Kommandós volt, parancsnok. Tarjányi Péter saját sztorijain keresztül meséli el a magyar rendőrség utóbbi húsz évének történetét. Az apropó nem más, mint a 2006 szeptembere, a tévészékház ostroma óta tartó, újra és újra fellángoló utcai randalírozások. A szerző célpontja a politika és a rendőrség. Biztonságpolitikai műsorok állandó szakértője.

Nem arra számítottam, amit kaptam. A könyvtárunk "könyvajánló" részlegén láttam meg a legalsó polcon, és a borítója rögtön felkeltette a figyelmem, de nem annyira, hogy lehajoljak érte. Végül tízpercnyi szemezgetés után győzött a kíváncsiságom, és felvettem. Elolvastam a hátoldalát, amit roppant mód aktuálisnak találtam.

"Ahogy kezdtünk Nyugatnak számítani, egyre több menekült érkezett vagy "akadt el" Magyarországon. Zömüket kitoloncolta az állam. A mi dolgunk volt őket hazarepíteni. [...] Volt, hogy százharminc menekültet kísért huszonnégy kommandós. A maradék helyeken a slepp ült: a határőrség összekötője, a belügy embere, a Pénzügyminisztérium képviselője. Egytől egyig az első osztályon konyakozgatva. Szerettük őket nagyon. [...] Élvezték az urak a jutalomutat, egészen addig, amíg az egyik fuvar közben, Afrika felé, tízezer méteren ki nem tört a lázadás. Amíg mi a népet csépeltük, a piás összekötők hátra sem mertek nézni. Tudni sem akarták, mi történik. Talán struccot kaptak vacsorára."

Ez alapján arra számítottam, hogy bevándorlásról fog szólni a könyv. És kaptam egy kőkemény politikai írást... Én azon emberek táborát erősítem, akik szerint az országunk már egy jó ideje nem méltó arra, hogy a nevét nagybetűvel írjuk, egy utolsó szenny, ahol élünk. Tehát élveztem, hogy így beleláthattam abba, hogy mik történtek a rendszerváltás idején, hogy élték ezt meg az emberek. Nem szokásom politizálni, erről a könyvről pedig nem tudok úgy írni, hogy ne legyen semmi politika a véleményemben.

A történtek teljes egészében vagy még tervben sem voltam, vagy azt sem tudtam még, ki az a Gyurcsány, meg öszödi beszéd, meg székház. A képek nagyon tetszettek, sokáig elnézegettem őket, jó ötlet volt, hogy beletettek pár fotót.