Sophie Mercer azt hiszi magáról, hogy boszorkány, és ezért került be a Hex Hallba, a kiskorú prodigiumok (vagyis boszorkányok, alakváltók és tündérek) javítóintézetébe, de rájön a családi titokra, és arra, hogy Archer Cross, aki iránt gyöngéd érzelmeket táplál, A Szem ügynöke. Azé a csoportosulásé, aminek egyetlen célja, hogy a prodigiumokat eltöröljék a föld színéről.
Kiderül az is, hogy Sophie a világon élő két démon egyike – a másik démon az apja. De ami még ennél is rosszabb, hogy olyan varázserő birtokába került, ami életveszéllyel fenyegeti a szeretteit. Ezért úgy dönt, hogy Londonba megy, és aláveti magát a Megfosztásnak, annak a veszélyes rituálénak, ami során vagy a varázserejét veszti el örökre, vagy az életét.
De amikor Angliába érkezik, megdöbbentő felfedezést tesz. Kiderül, hogy az új lakótársai is démonok. Valaki démonokat ébreszt, méghozzá azzal a hátsószándékkal, hogy felhasználja az erejüket – és nem biztos, hogy jó célokra. Eközben A Szem Archer Cross segítségével tovább vadászik Sophie-ra, de Sophie már nem érez a fiú iránt semmit. Vagy mégis?

A szerkesztőt/szöveggondozót fejbe kéne lőni. Nagyon alaposan. Szerintem. A könyv olvasása az olyan nyelvtannáciknak, mint én, kész kínszenvedés. Rossz elválasztások, ragozások, egyeztetések (elindul a mondat T/3-ban, és befejeződik E/1-ben), rengeteg, és még annál is több helyesírási hiba... bántják a szemem, na. Ha könyv, legyen igényes. Ha olyan könyv, mint a Hex Hall/Demonglass, akkor meg pláne. Ilyen igénytelen munkát talán az Egy ikerpár titkos naplója érdemelne meg, annak a szintjét ütné, de a Hex/Demonglassnek sokkal jobb járna! Remélem, a harmadik kötetet más fogja gondozni... lehetőleg olyan, akinek feltűnnek a helyesírási, szóösszetételi, egyeztetési, ragozási hibák.

Most, hogy az első részhez hasonlóan elhordtam mindennek a szerkesztőt, írnék pár szót a könyvről is. Imádtam, jobban, mint a Hex Hallt. Eseménydúsabb volt, pörgősebb, ugyanúgy szarkasztikus humorral teletömött, mint az első. Kicsivel - tényleg kicsivel - többet kaptunk Calből, én legalábbis keveselltem a szerepét. Ahhoz képest, hogy pontosan kije is ő Sophienak.
Megismerhettük Sophie apját, aki - bár lehet, más számára nem - számomra hatalmas meglepetést okozott, mert az első kötet alatt kialakult bennem egy kép róla, hogy vajon milyen is lehet, és ennek a képnek teljesen az ellenkezőjét kaptam.
Nick és Daisy sem kapott túl nagy szerepet, mondjuk így volt tökéletes - mellékszereplők, akik mégis keverik a szálakat. Elég rendesen...

Az utolsó két fejezetben csak kapkodtam a fejem, már-már azt vettem észre, hogy drukkolok a szereplőknek, hogy túléljék, vagy épp pusztuljanak. Nagyon tipikus függővége van - olvasod, olvasod, pörögnek a cselekmények, olvasod, olvasod, feszültség, utolsó mondat, vége. Aztán meg vered a fejed a falba - ágyba, párnába -, amiért A) nem tudsz angolul B) nem tudsz hozzáférni angolul a harmadik részéhez, ezért várnod kell a magyar megjelenésére...

– Ennek semmi értelme! – mondta.
– Azt hiszem, az önéletrajzomnak ezt a címet fogom adni – jegyeztem meg.