Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint.
Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga.
Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő…

A borítón az Alkonyat fanos megjegyzést kicsit soknak tartom, mert ennek - szerintem - köze nincs a Twilighthoz. 
Bár teljesen egyedinek találtam a "lényeket" - a lúdvérceket -, végre nem egy vámpír-boszorkány-hasonló agyonhasznált természetfeletti lény. Mégis tele volt klisékkel. Unom, hogy ha fantasyt olvasok, mindig ugyanúgy zajlik a történet: a főszereplő nem tudja, hogy ő nem ember, de persze a helyes fiú akiért mindenki oda van, szinte mindent tud róla. Ő elmondja a zöldfülű főszereplőnek, aki szinte ki sem borul rajta, le se döbben különösebben, és kevesebb, mint 5 nap alatt beletörődik, hogy ő lúdvérc, nem ember, elfogadja az összes előnyét- és még több hátrányát a lúdvércségnek, rögtön megismeri az ellenségeket, és megpróbálja megváltani a világot. Számomra ez már a nagyon klisé kategória.
És akkor a borzasztó szerkesztési munkáról még nem is tettem említést - elírások, betűcserék, vagy épp kihagyások, a könyv vége felé egyre több...
Egy nap alatt elolvastam, de egy nehezen megemészthető könyvnek tartom - könnyen lehet vele haladni, de a cselekmények elgondolkodtattak, szerintem egy halálról szóló könyv sem könnyen feldolgozható.

Ja, és még a fülszövegbe is belekötnék: túl nagy hangsúly van feketetve arra, hogy Nash a lányok körében közimádat tárgya, de az írónő a történetben erre nem tér ki különösebben - ami persze nem gond, sőt -, csak roppant zavaró, mikor a fülszöveg alapján másra számít az olvasó, mint amit kap...

– Várj csak, hogyhogy elveszítettetek egy kaszást? – Muszáj volt megkérdeznem.
– Elkaszálta valami? – De senki nem nevetett a poénomon.