Saját vélemény: Tudni kell, nekem nem is olyan régen, 1-2 évvel ezelőtt volt egy cirkuszos időszakom. Akkor nem láttam tovább a jó dolgoktól, nem akartam meglátni a rengeteg negatívat ebben a világban, mindent tudtam, ami ott zajlik, felnéztem rájuk, és velük akartam menni. Azóta persze rájöttem, hogy a cirkuszok 99,99%-a olyan emberekből tevődik össze, akik nincsenek tisztában a tisztelet, őszinteség, ígéret szó fogalmával. Na, szóval a könyv.

Kétszer is elolvastam, nagyon imádtam, és ezen az sem változtatott, hogy kiszerettem a cirkuszok világából. Először is említésre méltó, hogy a könyvet nő írta, mégis férfi szemszögből élhetjük át az eseményeket. Tömve van viccekkel, iróniával, nagyon hangulatos, különösen, hogy az idős Jacob szemszögéből látjuk a dolgokat, aki egy idősek otthonában éli mindennapjait, tipikus házsártos öregember, magánakvaló, undok, ám nem ez az igazi arca - csak az otthon váltja ezt ki belőle. Különösen tetszik, hogy Jacob nem egy tehetetlen idős úr, sokkal inkább egy tettrekész, élni akaró ember. Az idős Jacob szemszögéből írt részek közül a kedvencem az a kijelentése volt, miszerint, ha választhatna egy cső kukorica, és egy szeretkezés között, a kukoricát választaná. Persze-persze, én nem tudom úgy átadni, mint egy fantasztikus írónő, mégis úgy tálalta Sara G. ezt, hogy hangosan nevettem fel :). 

Záróvizsgán kezdődik a mű, Jacob a legjobb állatorvosi egyetemen végez, mikor két rendőr keresi, a szülei halála miatt (elnézést a spoiler miatt, bár nem hiszem, hogy ez annak lenne minősíthető, az első 10 percben kiderül, és nincs is sok jelentősége a továbbiakban). Ez után Jacob bánatában útnak indul, és egy vonaton utazik tovább potyautasként - mint másnap megtudja, egy vándorcirkusszal tartott. Ez után indul be a cselekmény igazán, betekintést nyerhetünk egy hétköznapi cirkusz világába, a szesztilalom idején. Ahelyett, hogy az írónő vattacukor-pattogatott kukorica-vicces bohóc-állatbarátként, mesébe illően mutatná be, az orrunk elé dörgöli a színtiszta valóságot - mert ha valakinek, hát nekem elhihetitek, a cirkuszban nem minden móka és kacagás, sőt!!! 

Előbb láttam a filmet, talán ennek köszönhető, hogy a szereplők végig előttem voltak, szinte a szagok-illatok is átjöttek. Már filmben is imádtam, a könyv csak egy plusz volt.

A kedvenc karakterem Walter volt, a foxi tulajdonosa, és természetesen Rosie, az elefánt, aki viszi előre az egész regényt. Rosie tökéletes példa arra, hogy a cirkuszokban nem minden esetben állatbarát a kiképzés, de nem általánosíthatunk - mindig lehet egy kivétel, aki ért az állatokhoz vaskampó és ostor nélkül is. 

Az öregkor rettenetes tolvaj. Épp amikor rájönnél az élet ízére, kirúgja alólad a lábadat, és meggörnyeszti a hátadat.