Főiskolás éveik utolsó estéjén Clare-nek és Aidannek egyetlen egy elintézetlen dolga maradt: ki kell találniuk, hogy együtt maradjanak-e, vagy szakítsanak. A 12 órás beszélgetés során felidézik kapcsolatuk minden egyes lépését, hátha találnak valamit a múltjukban, ami meghatározza a jövőjüket. Az este barátokhoz, a családhoz, kötelékekhez, váratlan helyekre vezeti őket, ahol kemény igazságokkal és meglepő felfedezésekkel néznek szembe. Ahogy az óra jár és eléri őket a reggel, úgy közeleg elkerülhetetlen búcsújuk is. A kérdés csak az, hogy a búcsú csak a reggelre szól, avagy örökre? Bájos, édesen keserű, bölcsességgel és szeretettel teli új, ellenállhatatlan regény a döntéseink nehézségeiről abban az esetben, ha a szívünk és az élet más-más irányt diktál.

Mint minden eddigi Jennifer E. Smith könyvemnél, itt is előre letisztáznám, lehet elfogultan értékelek, mert nagy kedvencem az írónő.

Régebb óta szemezgettem a könyvvel, mivel minden más JES könyvet olvastam már - kivéve a legújabbat, az "Ilyen a boldogság"-ot. 

Nem tudtam, mire számítsak, anya előbb kezdett bele a könyvbe, ő nagyon hangoztatta, hogy milyen unalmas, és nagyon rossz. Mondjuk szinte egyáltalán nem egyezik könyvek terén az ízlésünk, míg ő fantasy-mániás, én ellenkezőleg. Amire ő azt mondja, hogy nagyon rossz, azt én nagyon tudom szeretni, és ez fordítva is igaz.

Nagyon lerí a könyvről, hogy Jennifer E. Smith tollából fakad, ezer közül is felismerném az ő írását. Ő szerettette meg velem az E/3-as írásmódot. Mint megszokhattuk/megszoktam, nagyon rövid, önmagát olvastató könyvről van szó. Tizenkét órán át követhetjük a két főszereplő életét, akik hamarosan egyetemre mennek: Amerika két végébe, többszáz- ezer mérföldre egymástól.

Lehet, hogy azért ragadott magával főleg, mert én nemrég jutottam arra az elhatározásra, hogy megcélzok egy egyetemet, így jobban átéreztem az egész hangulatot. Clare hangulatingadozásai- illetve hogy nem tudta eldönteni, mit akar pontosan kezdeni a kapcsolatukkal, számomra szintén nagyon reálisnak tűnt: ilyen helyzetben szerintem mindenki felállítana egy pro-kontra listát, és nagy csaták zajlanának benne, mert a többmérföldes távkapcsolatnak, évi pár alkalmas találkozással valóban nem sok értelme van, ugyanakkor szereli a párját, és nem akar szakítani.

Az összes karakter teljesen valós: nem olyanok, mint a legtöbb regényben: nem valótlanul szerencsések, gazdagok, népszerűek, vagy épp szerencsétlenek. Olyanok, mint a legtöbb 18-9 éves fiatal.

Igaz, hogy az élet tele van jelekkel. Csak éppen minden embernek valami mást jelentenek.