Egy sorozat a való életről
Egy sorozat, amely itt és most játszódik
Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások
A történet rólad is szól!
(Kezdet)

Saját vélemény: Először is – tudom, hogy ez egy sorozat, de olyannyira összeolvad mind a 8 (9) része, hogy nem tudom őket külön-külön véleményezni, csak egyben. Régóta nagy magyar kedvenc a könyvsorozat, és bevallom, mikor nyolcadikos voltam, én is odáig voltam érte, bár nem olyan fanatikusan, mint ma sokan, akkor egyszerűen erre volt szükségem – egy történetre, ami a középiskola nehézségeit, és szépségeit fogalmazza meg, elvégre ballagásom előtt álltam. Most itt vagyok, második középiskolai évemet taposom, és teljesen kiábrándultam a könyvből.

– Felmayer!
– Igen, tanár úr?
– Elmondanád, hogy a rajzodon mi ez a sötét folt? – mutatta fel a lapot. A fél gyümölcstálat kitakarta egy kerek satírozás.
– Az Gábor feje – közölte. – Nem láttam tőle rendesen!

Először kiemelném azt, ami tetszett benne – a tanévek felbontása félévekre, így könnyebben érthető a történet, és jó zárás a félévi jegyek megbeszélése. Ezt a rendszert felbontotta a 8. kötet (szerencsére), ahol a második félév is két külön részre volt osztva, mert a 800 oldalt közelítette volna meg – ami valljuk meg, igen terjedelmes könyv lett volna, nehezen szállítható, fogható, lapozható, átláthatatlanabb.

Anyu palacsintát sütött, és amikor beléptem a konyhába, éppen feldobott egyet, aztán vártuk, hogy leessen. Nem esett le.
– Hozom a létrát – vonta meg a vállát.

Karakterek. Nos, mivel az osztályban nincsenek sokan, mindenkiről szólnék egynehány szót.

– Ne már! Szerdán duplamatek, duplafizika? Ki készítette ezt az órarendet, Hannibál Lecter? – üvöltötte Zsolti totál kiakadva.

Cortez. Az osztály (sőt, az iskola) szépfiúja, aki természetesen a „menők” közé tartozik (hova máshova tartozna végül is a főszereplő szépfiú?). Cortez az a tipikus regényespasi, aki minden második sablonregényben feltűnik – helyes, mindenki szereti, menő, és a szép, pörgős, modern plázacicák helyett neki egy életképtelen (és ezzel mindent elmondtam) lány kell? Teljesen valósághű – na de ki látott már olyat, hogy a suli menője egy „nyomival” jöjjön össze, és egy „nyomiba” legyen szerelmes 9. osztály óta, úgy, hogy teljes titokban tartja?

– És mennyit eszik? – méregette Zsolti a járművet, mintha csak értene hozzá.
– Mittudom' én – vonta meg a vállát Ricsi.
– Jó, mert egyébként nem érdekel, csak szoktak ilyet kérdezni – tette hozzá Zsolti.

Virág. Az egyik legantipatikusabb személy volt az egész sorozat alatt! Eleinte a magábaforduló antiszociális stílusa miatt, amiről később kiderül, hogy miért volt olyan, de akkor sem így kéne viselkednie, mert az a dolog, amiért ő ilyen antiszociális lett, SEMMI. Nem egy diák fordulhatna magába amiatt, amiért ő. Mikor „emo”ról stílust váltott, az irritált. Túl vidám volt, és túl hülye, ami elkísérte az érettségiig. Olyan dolgok nem esnek le neki, ami a tízéves testvéremnek leesne. Úgy viselkedik, mint egy óvodás – „kell nekem egy kiszsiráf, nem baj ha túl nagy, majd kivágok a ház tetején egy lyukat a nyakának.” A szomorú, hogy nem tudom, Laura komolyan gondolta-e Virág megnyilvánulásait, vagy csak viccnek?! Mindenesetre Virág az egyik legidegesítőbb karakter, szerintem.

– Beülhetek a Télapó ölébe? – kérdezte Móni vigyorogva Zsoltitól, ahogy odalépett hozzánk.
– Vert már pofán krampusz? – kérdezett vissza Kinga reflexből.

Arnold. Szintén egy olyan karakter, akit a kezdetektől utáltam – és később csak még jobban. Az első öt oldalon volt talán szimpatikus, mikor odament Renihez, és barátkozni akart vele. Aztán… Jött Cortez, és Arnold megkergült. Egyszerűen undorítóan viselkedett, miután hazatért Reniék szalagavatójára.

– Nézzük, Nagy Zsolt mit szeretne elérni az életben – olvasott bele. Aztán unottan felnézett. – A buszt.

Kinga. Bár őt sem szerettem túlzottan, mégis úgy gondolom, ő a legéletképesebb karakter az egész történetben, egyben a legrealistább is. Imádtam a diktátor stílusát, bár engem biztos idegesítene egy ilyen személy az osztályomban, Renátáékhoz pont egy Kinga kellett, hogy legyen egy aprócska színvonala a könyvnek.

A gondolataimba merülve ücsörögtem a babzsák fotelemen, amikor felcsendült a Basket Case, én meg azonnal felvettem a telefont. – Végre leráztam Cortezt, már vártam, hogy hívj, Pisti – szóltam bele.
Cortez akkorát röhögött a vonal másik végén, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam .
– Pisti? – kérdezte nevetve. – Pistivel csalsz meg?
– Mi bajod Pistivel?
– Á, nem, semmi. Biztos jó arc.

Végül pedig Reniről írnék. Talán benne idegesített a legtöbb dolog. Először is – ki az az idióta, akinek van egy „őskori” mobilja, és ha kaphatna egy újat, behisztizik, hogy neki nem kell? Renáta. Ki az (a tipikus pitschákat leszámítva), aki amint meglátja az osztály szépfiúját, rögtön „Ah, szerelmes vagyok, nekem kell Cortez”, holott amit tudunk róla több részen keresztül: Szereti a kólát, menő, helyes, szép, menő, a szülei Amerikában élnek, szereti a kólát, menő, ja, és helyes. Semmit nem mutatott, amiért belelehetne szeretni – a könyvet sem borító alapján ítéljük meg, Renáta mégis ezt tette Cortezzel. Nem ismerte a belsőjét, mégis beleszeretett, és ez elkísérte köteteken keresztül. Lehet, velem van a gond, de ha valakinek nem ismerek „belülről”, nem tudom kijelenteni, hogy szerelmes vagyok belé, csak annyit, hogy jól néz ki.

– Halljátok, Gondos kiakasztott – rázta meg a raszta tincseit, mintha még mindig nem hinné el, mi történt. – Megkérdezte, mit tudok a fluorról.
– És mit mondtál? – kérdeztem rosszat sejtve.
– Mit mondtam volna? Hogy „Halenda!” – vágta rá a szerinte igenis jó választ.

Annak ellenére, hogy a könyv hemzseg az idegesítő karakterektől, a hibáktól, meg kell hogy említsek pár pozitív dolgot is; Tetszettek a 12. évfolyamos balhék, ám ebben is [cenzúra], hogy Renié – akire mindenki kíváncsi volt, elmaradt. Micsoda fordulat… A napvégi pontozások, bár ebben is volt dolog, ami zavaró volt. Cortez: 5/5**, olyan helyes !!!!!!!!!!!!!, vagy éppen Cortez: 5/1*, ma sem beszéltünk