Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából írja a naplójába Winston Smith, a lázadó, a gondolatbűnöző, aki nem hajlandó elismerni, hogy a 2x2 a Párt akarata szerint lehet három vagy öt. Talán valóban csak keserű üdvözlet lesz ez a regény a jövőben, örök emlékeztető a totalitárius XX. századra, és persze szellemes szatíra, mint a nagy példakép, Swift Gulliver-e. Talán. De most még a zsigereinkben érezzük, mit jelent a Nagy Testvér, a gondolatbűn, a gondolatrendőrség, az újbeszél, a duplagondol; s az óceániai Párt három jelmondata is hátborzongatóan ismerős:
A háború: Béke
A szabadság: Szolgaság
A tudatlanság: Erő
S bár sok mindent be tudunk helyettesíteni a történelem valós alakjaival, eszméivel, intézményeivel, ebben a regényben mégis az írói fantázia a leglenyűgözőbb; 1948-ban, betegen, kiábrándultan Orwell olyan regényvilágot alkotott, amely borzongató realitásával rabul ejti az olvasót akkor is, ha közben könnyedén talán túlságosan is könnyedén azt mondja: Orwell jóslata, hála istennek, nem teljesedett be.

A Romeo és Júlia (1595) témájának alapja egy olasz novella: Shakespeare a kor szokása szerint nyúlt ismert témákhoz, és teremtett azokból új, önálló alkotást. A novellából kiindulva írta meg a líraiság és a tragédia szintézisének a remekét. Párkapcsolat, szerelem, érzékiség, családi viszály, ifjú nemzedék és öregek ellentéte: örökké aktuális élethelyzetek. Tobzódó életvágy és végzetszerű halál oly költőiséggel és drámaisággal megfogalmazva, hogy a világirodalom egyik legnagyszerűbb szerelmes művét ünnepelhetjük a darabban. A létezés fő misztériuma, a szerelem – az élet maga – és a halál egy alkotásban: a mindenkori ifjúság megdicsőülése és az értelmetlen halál elutasítása.